MKE 55. Vándorgyűlés

Somogyi-könyvtár

Fények Szegeden Somogyi-könyvtárSzeged városában 1874-ben hozták létre az első közkönyvtárat. 1879. március 12-én a kiáradt Tisza romba döntötte a várost. A hazai és nemzetközi összefogásnak köszönhetően újjáépült város az eklektikus paloták, napsugaras házak mellett egy új könyvtárat is kapott.

Somogyi Károly (1811-1888) esztergomi kanonok, 1880. április 26-án felajánlotta 43 701 kötetes könyvtárát Szeged városának. Előrelátóan arra is gondolt, hogy Szegeden hamarosan tudományegyetem létesül, s könyvadománya alapját képezheti majd az egyetem működésének. Felajánlásában leszögezte, hogy a könyvtár Szeged város örök és elidegeníthetetlen tulajdonát képezi.

A városvezetés örömmel fogadta az adományt és alig négy évvel az árvíz pusztítása után 1883. október 16-án I. Ferenc József osztrák császár és magyar király nyitotta meg a Somogyi-könyvtárat.

A könyvtárnak ma helyet adó új épületet Tóth Béla igazgató álmodta meg és építtette fel. 1984. június 6-án adták át az épületet. Tervezői: Pomsár János és Péterfia Borbála  munkájukért 1985-ben Ybl-díjat kaptak. A bibliotéka homlokzata harmonikusan illeszkedik a Pantheon, az egyetemi épületek és a dóm téglaarchitektúrájába, sötét árnyalatú üvegfalain tükröződik a Fogadalmi templom.
Az immáron csak könyvtárként funkcionáló épület szintenként más feladatot tölt be: a földszinten található a kiállítótér, az adminisztrációs pont és a gyermekkönyvtár, az első emeleten a művészeti részleg és a folyóiratolvasó, de a rendezvényeknek is ez a helyszín ad otthont. A második emeleten a kölcsönözhető könyvek találhatók, a harmadik emelet terei pedig a helyben olvasásra kínálnak lehetőséget. Emellett itt találhatók a különgyűjtemények is: a bibliotéka legértékesebb kincseit őrző Emlékkönyvtár, a helyismereti gyűjtemény, és az amerikai magyarsággal foglalkozó Vasváry-gyűjtemény is. Ez a szint ad otthont a 21. század kihívásainak maximálisan megfelelő e-tanulótérnek is, amely a szakmai továbbképzésektől az új szemléletű könyvtári órákon át a robotika-tanfolyamig számos érdekes foglalkozás és program helyszínekig.

Fényképek forrása: (Somogyi-könyvtár)